jens stoltenberg

Katonai forródrót jött létre Görögország és Törökország között

Görögország és Törökország kétoldalú katonai konfliktuskezelési mechanizmust hozott létre a Földközi-tenger keleti medencéjében esetlegesen bekövetkező viták és összetűzések kockázatának csökkentésére - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben csütörtökön.

Reagál a NATO Putyin bejelentésére

Reagál a NATO Putyin bejelentésére

Az új, kiterjedt és növekvő nukleáris képességű orosz rakétarendszerek fejlesztésére és telepítésére válaszul az észak-atlanti katonai szövetség kiigazítja nukleáris elrettentő képességét a szövetséges országok biztonságának fokozására - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán, miután a szövetséges tagállamok védelmi miniszterei befejezték kétnapos videókonferenciájuk első munkanapját.

Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent

Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent

Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent, amellyel az eddiginél többet kell foglalkoznia a NATO-nak - mondta az észak-atlanti szövetség szervezetének főtitkára a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

A NATO kiáll a Nyitott Égbolt egyezmény mellett

A NATO kiáll a Nyitott Égbolt egyezmény mellett

Valamennyi NATO-szövetséges maradéktalanul teljesíti a Nyitott Égbolt szerződés rendelkezéseit, a NATO továbbra is elkötelezett a biztonság szavatolásának kulcsfontosságú elemének számító hatékony, felelős és ellenőrizhető fegyverzetellenőrzés és leszerelés, valamint az atomfegyverek terjesztésének tilalma mellett - jelentette ki nyilatkozatában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.

Megszólalt a NATO-vezér Iránról a mai rendkívüli tanácsülés után

Megszólalt a NATO-vezér Iránról a mai rendkívüli tanácsülés után

Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától és mindenfajta provokációtól, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet, illetve újabb konfliktus alakuljon ki - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően hétfőn.

A Boeinggel korszerűsíti felderítő gépeit a NATO

A NATO egymilliárd dolláros (mintegy 305 milliárd forintos) szerződést írt alá a Boeing amerikai repülőgépgyártóval az AWACS típusú felderítő repülőgépekből álló flottájának korszerűsítésére - közölte a katonai szervezet főtitkára Brüsszelben szerdán. A fejlesztés révén a gépek legalább 2035-ig támogatni tudják majd a katonai szövetség misszióinak munkáját - tette hozzá Jens Stoltenberg.

Jövőre létrejöhet a NATO új gyorsreagálású ereje

Jövőre német-norvég-holland együttműködéssel csírájában, átmeneti formában létrejöhet, 2016-ra pedig további részvevőkkel bővítve tartós jelleggel kialakulhat a NATO új gyorsreagálású ereje - közölte Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára hétfőn Brüsszelben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.